Blog

Aktuális piaci helyzetjelentés

2023-05-11
Röviden összefoglalva a tavaszi folyamatokat: pislákol a fény az alagút végén.

Kicsit hosszabban:

 

Már látható egy 15-20%-os növekedés az érdeklődések számában a januári mélyponthoz képest, ezt a KSH által szolgáltatott adatok is alátámasztják, azonban ami a gyakorlatban érzékelhető, hogy 50 millió forintos árkategória alatt fokozottabb, valamint a 200 millió forint fölötti luxus az, amire érdeklődés tapasztalható. Az említett 2 kategória között található ingatlanok érdeklődői köre – akik finanszírozása erősen függ a hitelpiac és kamatok alakulásától – változatlanul kivár. Ettől függetlenül most már tapasztalható, ha ez a kategória is reálisan van árazva, akkor az értékesítési idő itt is hozhatja az elmúlt évek átlagát, ráadásul a 8.5% körüli hitelkamatok stabilizálódni látszanak, melyek legalább a kiszámíthatóság reményét kelthetik azok számára, akik nem tudják tovább halogatni a döntést.

 

Nagyjából még mindig elmondható, hogy 30%-kal biztosan kevesebb az érdeklődő, mint tavaly ilyenkor, ugyanakkor olyan mély válságról, melyről sokan, sokat cikkeztek, nem beszélhetünk és nem is tapasztaljuk, már csak azért sem, mert egy évvel korábban a rendkívül kedvezményes zöld hitel még bőven pörgette a piacot, ami szintén nem adott reális képet.

 

Az árak alapvetően stagnálnak, ami érthető az inflációs adatok figyelembevételével, ugyanakkor érezhető, hogy a sokszor magasról indított, túlárazott ingatlanok esetében, ha bármilyen kényszer áll az értékesítési szándék háttérben, akkor komoly árváltozásokkal is szembesülhetünk, de ez egy rendkívül lassú folyamat, és csak később láthatjuk a globális piacra gyakorolt hatását.

 

A kínálat bővül, és ez érezhető a legtöbb területen, ugyanakkor a minőségi ingatlanok száma változatlanul korlátozott. Ennek a helyzetnek az ismeretében érezhető, hogy az érdeklődők sokkal ráérősebbek, több ingatlant néznek és többet is próbálnak alkudni a hirdetési árakból, ugyanakkor erre a jelenségre van megfelelő receptünk, hogy a lehető legjobb üzletet hozzuk ki a megbízóink számára.  

 

Használható és hatékony ötlet erre a piacra:

Begyűrűzhet hazánkba egy eddig finoman fogalmazva is szokatlan értékesítési technika, melyet csak kevés szakember tud jól menedzselni; ez pedig, a jelen piaci helyzetben a tökéletes árazás, melynek lehet eredménye, hogy hirdetési áron felül értékesítjük az ingatlanokat, de ehhez kell a feltétlen bizalom a tulajdonosi oldal részéről.

 

Klasszikus esteben, ha van egy jó lokációjú vagy egyedi adottságokkal rendelkező ingatlanom, akkor nem az elmúlt évek tapasztalata alapján, magasabb áron próbálom az ingatlant piacra dobni, hanem egy HOZZÁÉRTŐ segítségével úgy árazom be az ingatlant, hogy az első 1 hónapban már bőven legyenek érdeklődők. Örök érvényű igazság, hogy eladni csak akkor lehet az ingatlant, ha mutatjuk, mutatás pedig akkor lesz, ha van rá érdeklődés. Érdeklődés akkor van, ha jól van árazva az ingatlan. Persze most feltételezzük, hogy a hirdetési anyag (képek, virtuális séta, leírás…) makulátlan. Minden ingatlan értékesítésére változatlanul igaz, hogy az első 1-3 hónapban van a legnagyobb esély, ellenkező esetben „elfárad” a hirdetés. Ha az első 3 hónapban az ingatlanosokon kívül más nem jelentkezik a hirdetett ingatlanra, akkor nagy eséllyel az árazással van probléma. Persze senki nem szeretné el „kótyavetyélni” élete munkáját, így, ha valaki az említett stratégia mellett dönt, akkor mindenképp keressen az ADOTT TERÜLETEN HOZZÁÉRTŐ, TAPASZTALT szakembert, akinek van már tapasztalata ilyen helyzetekkel, mert Magyarországon a lakossági ingatlanpiacon a licitálásnak nincs még hagyománya, és a kevésbé tapasztalt kolléga könnyen találhatja magát két szék között a pad alatt, ugyanakkor aki ügyesen kommunikál, az felülmúlhatja a legszebb megbízói várakozásokat is.

 

Összefoglalás és végkövetkeztetés:

Változások várhatóak a következő hónapokban is, mert minden jel arra utal, hogy amit a lakossági ingatlanpiac érzékel immáron 8. hónapja, az most a tavaszi időszakban gyűrűzött be az építőiparba érezhetően, így remélünk némi árkorrekciót az alapanyagok és a szakemberek munkadíjai tekintetében is.

 

Ha ingatlan értékesítésben gondolkozik, mindenképp érdemes piacra lépni, mert amit ma elenged az álmaiból, azt a másik, vételi oldalon megnyerheti, de ehhez az kell, hogy ügyesen csinálja, ahogy azt fent részleteztem. Ha nincs meg hozzá a kellő hozzáértése vagy önbizalma, kérjen segítséget bátran, állunk rendelkezésre. Már csak azért is, mert a licit folyamatot a tulajdonos a lehető legritkább esetekben tudja hitelesen és ezáltal hatékonyan lebonyolítani.

 

Végszó pedig, hogy a piac örök törvénye, hogy mindenképpen megtalálja új egyensúlyát, bármilyen fájdalmas is ez a folyamat bizonyos szektoroknak, na és persze az elmúlt évek tapasztalatából kiindulva akár kormányzati beavatkozásra is érdemes várni, mert az építőipar és az ingatlanpiac két kiemelt jelentőségű gazdasági ágazat, és a jó hír, hogy a nehezén talán már túl vagyunk.

Keszler Anna 2023.05.11.

Rövid piaci helyzetjelentés az utóbbi fél év tapasztalatából!

2026-08-10

Valóságshow az ingatlanpiacon: Illúziók helyett jön a kemény alkuk időszaka?

2026-05-29

Átadták az első iCompass díjakat – Példamutató ingatlanosokat díjazott az ingatlan.com

2025-10-21

Mire számíthatunk az ingatlanpiacon 2025-ben?

2025-01-31

Hogyan áll most az ingatlanpiac Magyarországon?

2025-01-18

Segítség, ami szívből jön!

2024-12-27

Mit jelent az osztatlan közös tulajdon?

2024-12-16

Vételi szándéknyilatkozat: Tények és tévhitek

2024-11-29

Adó és illeték: Mi a különbség

2024-11-14

Az ingatlanok túlárázásának buktatói

2024-10-18

Az ingatlanok szerepe az életszakaszokban 2. rész

2024-09-27

Az ingatlanok szerepe az életszakaszokban 1. rész

2024-09-16

Ingatlan kiadás/bérbeadás okosan – 2. rész

2024-08-28

Ingatlan kiadás/bérbeadás okosan – 1. rész

2024-08-13

Home Staging: az ingatlan eladás művészete

2024-07-30

Ingatlanos
poén szótár

2024-07-18

Az ingatlanos
egy napja

2024-06-26

Milyen
a jó ingatlanos?

2024-06-19

Miért utálják az ingatlanosokat?

2024-05-13

Használt ingatlan vagy új építés ?

2024-03-21

Mit is várunk '24-től? CSOK PLUSZ ’24

2024-01-02

Amit eddig
biztosan tudunk
a CSOK plusz-ról

2023-11-20

Egy friss konferencia élménnyel gazdagabban

2023-10-10

Szikrázó napfény,
szivárvány és séta a naplementében?

2023-07-12

Aktuális piaci helyzetjelentés

2023-05-11

Néhány
fontos hír
és összefoglalás

2023-03-20

Egy kis helyzetértékelés tőlünk, így 2023. év elején

2023-02-15

Eladó ingatlana van,
vagy épp ingatlant keres?
Adja meg adatait és segítünk!

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom.
Üzenet küldése