Blog

Egy kis helyzetértékelés tőlünk, így 2023. év elején

2023-02-15
Kiemelten ingatlant értékesíteni szándékozó tulajdonosok figyelmébe ajánljuk.

Fontosnak érezzük tisztázni a helyzetet, mert a médiában sokszor egymásnak ellentmondó hírek jelennek meg, ezzel összezavarva és még inkább elbizonytalanítva a piaci szereplőket, eladókat, vevőket.
 

Az érdeklődések számának drasztikusnak mondható 50%-os visszaesése érezhető! Ez tény, ugyanakkor egy olyan országban, ahol az összes lakóingatlan állomány közel 90%-a magántulajdonban van, ott ennél alacsonyabb tranzakciószám, mint 2023. januárban, közel 30 éve nem volt! Ez is tény, de ez a helyzet maximum megtorpanásnak definiálható, az említett magántulajdoni aránynak köszönhetően a teljes leállás elképzelhetetlen! Ne felejtsük el, az új otthon keresés mindig, minden esetben új élethelyzet eredménye, és ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma szituáció sem.

Jelenleg gyökeres fordulatra VÁR mindenki! Azok is, akik bizony nem feltétlenül engedhetik meg maguknak a kivárást!
A tulajdonosok az irányárakból nem szívesen engednek, tekintettel a 20% feletti inflációra, a vevők pedig VÁRJÁK a beszakadást, a nagy alkukat és a jó vételeket!

Érzékelni lehet, hogy vagy az alacsonyabb értékű, alapterületű ingatlanokra van kereslet, vagy a jól beárazott, korszerű energiahatékony otthonokra, melyeket akár a luxus kategóriában is megfizetnek. Sajnos az említett két kategória közé eső ingatlanállomány kereslete erősen megcsappant, ami nem kis részben az utóbbi évekre jellemző túlárazásnak köszönhető.
Ha olvassuk és figyeljük az ingatlanpiaci híreket, akkor már 2022. őszén olvashattuk, hogy reál értéken közel 20%-os a piac túlárazottsága, ugyanakkor az egészséges árkorrekciós folyamatot - mely ideális esetben fél év alatt végbe mehet - az infláció ezen mértéke megállította! Azzal szembesülni, hogy árkorrekció nélkül is csökken az ingatlanom reál értéke elég nehezen emészthető információ a tulajdonosok számára, mely maximálisan érthető.

A folyamat elkezdődött, a kérdés, hogy az élethelyzet mennyiben kényszer és mennyiben motiváció.

Sajnos vannak piaci szereplők akiknek még mindig nem a tulajdonosok pontos és korrekt informálása az elsődleges, hanem a „bekötött prémium megbízások” darabszáma. Ők azok akiktől általában a tulajdonosok azt hallják, amit hallani szeretnének, rossz esetben még a saját elképzeléseiket is felüllicitálva vezetik félre az embereket, ezzel nem kis mértékben a piacot is torzítva.
Igen, jól gondolják… A piac túlárazottsága is, nem kis mértékben ennek köszönhető!
Nehéz hozzáértő és tisztességes szakembert találni, de megéri megkeresni!

Egyre inkább előtérbe kell kerülnie annak, hogy az eladók hozzáértőkkel egyeztessenek! Vegyék igénybe a szakértőket az ingatlanok árazásával és a színvonalas hirdetésekkel, hirdetési stratégiák kialakításával kapcsolatban, ellenkező esetben évekig árulhatják az otthonaikat, mellyel önmagukat és a saját élethelyzetüket is csapdába ejtik!

Talán van még, aki emlékszik a 2009. és 2014. közötti időszakra, mikor is rengeteg ingatlan „ragadt” a piacon, és „fáradt” hirdetések ezreit láthattuk, akár évekig is.
Szemben azzal az időszakkal, ma már könnyebben elérhetjük Önöket a különböző felületeken, és remélhetőleg sikerül minél többüket meggyőzni a reális árazási stratégia kialakításáról annak érdekében, hogy a személyes élethelyzetüket és megoldandó ingatlan váltásukat hatékonyan segíthessük. Tesszük ezt azért, mert egyre többször találkozunk azzal a helyzettel, hogy megtaláljuk ugyan a kiszemelt ingatlant, de a saját otthon értékesítése még várat magára!
Ilyenkor jön a kapkodás és a tanácstalanság.
A helyzet nem könnyű, de könnyedén orvosolható lenne szakértői segítség bevonásával!

Célunk minden esetben az ügyfél élethelyzetének megoldása, lehetőségeinek reális felmérése még akkor is, ha ezzel az őszinte stratégiával nem mindig az hangzik el, amit az ügyfél hallani szeretne.

Keressenek bennünket bizalommal, kollégáink a hét minden napján várják megkeresésüket!


Vegyék figyelembe, hogy a rövidke elemzés az Észak-Budapest és agglomeráció piacára vonatkozik, mert elsősorban erre a szegmensre van rálátásunk, ezzel foglalkozunk.

Irodánk elérhetősége:
+36 20 334 6639
bemyhome@bemyhome.hu

Keszler Anna 2023.02.15.

Eladó ingatlana van,
vagy épp ingatlant keres?
Adja meg adatait és segítünk!

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom.
Üzenet küldése