Blog

Néhány
fontos hír
és összefoglalás

2023-03-20
Az
ingatlanpiacról
röviden

Egyrészt ki kell emelnünk, hogy az ingatlanpiaci összeomlást vizionálóknak csalódniuk kell. Úgy tűnik, hogy élénkül a kereslet a januári mélyponthoz képest, ugyanakkor egyértelműen nem minden kategóriáról mondható ez el. Akik tavaszra 20-30%-os áresést vártak vagy várnak és ezért a saját élethelyzetük megoldását is halasztották, nekik is csalódniuk kell, mert a számok inkább stagnálnak, mint egyértelmű csökkenést mutatnának.

Másrészt láttatnak velünk némi fényt is az alagút végén, többek között az elődjéhez képest szerény képességű, de mégiscsak zöld hitelek újra feltünésével, illetve a Lakástakarékpénztár, azaz az LTP-k új generációs bevezetésével.

A keresletről kicsit bővebben
: Amit láthatunk, hogy az átlagos energetikai jellemzővel rendelkező ingatlanok közül változatlanul a jól árazott ingatlanok a kelendők, ezek értékesítési ideje is hozza az előző évek átlagát. Jól látható, hogy ahol nincs kellő kényszer vagy motiváció a háttérben, ott az eladás is ráérősebb, így ebben a szegmensben változatlan a túlárazás, ugyanakkor az infláció szép lassan utoléri az ingatlan reálértékét. Ez a folyamat rendkívül érdekesen alakul, mert az utóbbi években az áremelkedés érte utol a sokszor túlárazott terméket, addig most az árak stagnálása, legfeljebb korrekciója (3-5%) és az infláció teszi ugyanazt a másik oldalról. A végeredmény ugyanaz, előbb-utóbb a kereslet és kínálat egyensúlyba kerül, mely stabilizálja az ingatlanpiacot is.

A korszerű energetikai besorolással rendelkező ingatlanok, az új építésű és a luxus kategóriában egyáltalán nem érzékelhető az árcsökkenés. Ebben a szegmensben inkább az látható, hogy nem kényszer az értékesítés, így inkább időben kitolódik vagy halasztódik az eladás.

A korszerűtlen, nagy alapterületű, több generációs családi házak akár Budapesten, akár az agglomerációban változatlanul sokszor 20% körüli túlárazottsággal az ingatlanportálok hosszú távú lakói lesznek, mert ezekre az érzékelhető kereslet kb. 70%-kal esett vissza az egy évvel ezelőtti szinthez képest.

Egyértelműen megjelentek a nagyobb alkuval próbálkozó vásárlók. Egyre többen gondolják úgy, hogy a lehetőségeikhez képest 15-20%-kal drágább ingatlanokat nézegetnek, és próbálkoznak. Őket sajnos többször kell felvilágosítani, hogy nincs realitása ezeknek a próbálkozásoknak. Ez a trend az ingatlanpiac változásának velejárója.

Nemzetközi kitekintésben is olvashattuk már, hogy jó néhány országban 8-20%-os árkorrekció következett be, így például Kanada, az Egyesült Királyság, Németország, de Ausztrália és Új-Zéland piacaira is ez a trend jellemző. Ahogy már jeleztük, Magyarországon ez a folyamat a magas infláció miatt inkább az árak stagnálásában, maximum minimális korrekciójában érzékelhető.

Összefoglalva és kapcsolódva előző bejegyzésemhez; Minden élethelyzet, szituáció, ingatlan és tulajdonosi motiváció más és más. Ettől is szép ez a szakma, ugyanakkor ami kimondható, hogy a 2009-2014 után újra kiemelten fontos az új ingatlanpiacra lépők számára a pontos árazás. A „próbáljuk meg először emeltebb áron” stratégia elhibázottságát ma már többen a saját pénztárcájukon érzékelik, mert ha reális áron lépnek a piacra, gyorsabb is az értékesítés, és reálértéken el is kel az ingatlan, míg egy elhibázott stratégiával sokszor piaci ár alatt kelnek el az otthonok, és ez sok millió forintot is jelenthet a tulajdonosok zsebének a terhére.

Keressenek szakembert!
Keressék a szolgáltatásokat reális áron kínáló irodánkat bizalommal!
Segítünk!

 

+36 20 334 6639

bemyhome@bemyhome.hu

Keszler Anna 2023.03.20.

Eladó ingatlana van,
vagy épp ingatlant keres?
Adja meg adatait és segítünk!

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom.
Üzenet küldése